VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


EÖTVÖS Loránd, vásárosnaményi, báró
( Buda, 1848. július 27. - Budapest, 1919. április 8. )

elméleti fizikus

Eötvös József fia. Egyetemi tanulmányait 1870-ben Heidelbergben végezte. A magyar tudományos élet egyik legnagyobb egyénisége, aki kutatásaival és kísérleteivel, valamint azok eredményeinek összegezésével hosszú időre meghatározta a tudományos kutatómunka irányait és céljait. Tizenhat évig volt az MTA elnöke, rövid ideig vallás- és közoktatásügyi miniszter, országgyűlési képviselő. 1895-ben létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot. Első elnöke volt az 1888-ban alakult Magyar Kárpát Egyesületnek. A Föld belső rétegeinek gravitációs vizsgálatára használatos kettős ingáját 1901–1903-as években a Balaton jegén Balatonfüred és Tihany között próbálta ki és hitelesítette. Műszerét 1906-ban mutatta be először a nemzetközi közvéleménynek. Módszere az egész világon elterjedt. Balatonfüreden és Ajkán általános iskola vette fel a nevét, Füreden, az intézmény udvarán bronz mellszobra (Borbás Tibor alkotása), a Balatoni Panteonban tábla, az ajkai iskola falán dombormű őrzi emlékét.
  M.: A Balaton nívófelülete s azon a nehézség változásai: Erre vonatkozólag az 1901. és 1903. években a jég hátán végzett megfigyelések. Bp., 1908. (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei.) – A rezgésio elméletből következő hatás törvényéről. Bp., 1871. – A távolba hatás kérdéséről. Bp., 1878. – Vizsgálatok a gravitátió jelenségeinek köréből. Bp., 1891.
  I.: FRÖHLICH Izidor: ~ emlékkönyv. Bp., 1930. – PEKÁR Dezső: Báró ~. A torziós inga ötvenéves jubileumára. Bp., 1941. – HORVÁTH Árpád: A varázsinga. ~ élete. (r.) Bp., 1954. – Eötvös József levelei fiához, ~hoz. (Szerk. BENEDEK Mihály.) Bp., 1988. – BfÉL – MKtL III. köt. – RÚL VI. köt. – Szinnyei. II. köt. – ÚMÉL II. köt. – ÚMIL 1. köt.